családi és társadalmi közérzetem

                                  ( egy családi "sikerkarrier"története)
Pós Gábor 10 év házasság  minden gazdasági eredményét egyedül tette el. Sikeresen gazdagodott
(egészségére). A házasságban született két fiúgyereket a bíróság nekem ítélte. (anyósom haszonélvezeti jogára hivatkozva luxusbérleti díjat követelt tőlünk, így szükséglakás kérelmem volt a II. és V: kerületben beadva) Pós Gábor semmit sem tett, hogy volt családja együtt tudjon maradni, ült az apjától kapott ingatlanban. Két évig tartott, megoldottam a lakhatásom. Közben a kisebbik fiamat elperelte. Újabb siker:nem kellett egyetlen fillér gyerektartást fizetnie. Ezzel elválasztotta egymástól a két fiút. Hogy az ő "családjában" ki mikor kit fosztott ki és hogyan itt nem sorolnám.

Ekkoriban voltam lakásszerzőnek nyilvánítva, munkakerülőnek, összeférhetetlennek.(Közben
Magyarországon egy világ változott,a munkahelyek sora dőlt össze, én voltam az első aki az ilyen süllyedő munkahely-hajókat elsőként hagytam el, a kenyérféltő pánik az emberből sok rosszat kihoz).
Most nyilván artikulálatlan ordításom következtében, alkoholista bélyeget kapok.

Az egész világnak bátran üvöltöm nem vagyok alkoholista, nem voltam lakásszerző, egész életemben dolgoztam. Most nyugdíjasként oxigéntermelő "kisiparos"-ként(régen kertművelőnek
hívták):

Atomi módon kiszolgáltatott viszont mindig is voltam. Jogvédelem nélkül(a pénz, ismét a pénz hiánya miatt).

Rendelkeztem az első magyarországi válságszakmával, és úgy hangzott, mintha tehetnék róla,hogy 5 év alatt egyetlen szó nem hangzott el Gödöllőn, az alma-materben a biotermesztésről, vagy más hasznos dologról. Vagy a kertészet és agrár területek idétlen, azóta visszaszívott szétszervezése sem  a későbbi elhelyezkedésünket könnyítette. Az állam által finanszírozott, csak az oktatóknak jó szakmai átképzések után Németországban azután rögtön kiderült, nyelvet is rossz módszerrel tanultam. (Az olasz nyelv és kultúra,a gimnáziumi szakom, bár vonzott, egyéni hajtóerőt a digózás árnyékában számomra nem jelentett.) Még egy fájdalom:akkoriban a kertépítő szakra lányokat nem vettek fel!

A mostani elkeseredésem oka az, hogy fiam  több mint 2 éves lányát rendszeresen nem láthatom és 2017.10.07.-n 1 óra 22 perckor  megszületett kisebbik lányával még rosszabb lehet  a helyzet,  a gyámügyi hatóságtól kell kérnem a rendszeres láthatásukat.

A Veres Pálné gimnáziumban letett érettségi után, agrárdiplomával a zsebemben, jelenleg hobbiból filozófiai (és társadalmi) könyveket olvasva -mindezeket a kiszolgáltatottságom mélységének megértése érdekében hangsúlyozom- egyszer valamikor a rendszerváltás után a budaörsi rendőrségen járva egy bántalmazottakat védő plakátból (jogszöveg, EU jogharmonizálás) értettem meg, hogy erőszak áldozata voltam a két fiammal. Hogy az erőszak nem csak fizikai lehet. Fizikailag Pós Gábor csak a kisujjamat törte el és a dobhártyámat törte be. Lelkileg folyamatosan bántalmazott, férfierejét a családja és elsősorban ellenem használta.

Artikuláltan üvöltöm ki magamból  a fájdalmat. Közben szurkolok a fiamnak, hogy sikerüljön a rossz mintáktól megszabadulnia. Bízom a fiamban, hogy végre megért. 7+1 évig tartott a molyolásom, hogy a házasságom sikertelenségét szakmai segítség nélkül feldolgozzam. (A +,közbezárt idő egy halállal záruló sikeres házasságot jelez.) Talán ma léteznek gyorsabb utak,és Pós Gábor legnagyobb fiának és az erőszak más áldozatainak nem kell a házasságukat és a nagyszülőkkel való kapcsolatukat erőszakkal súlyosbított rontásnak kitenniük, vagy a rontástól hamarabb tudnak megszabadulni.
A dolgok őszinte kimondásával eddig mindig csak jobban jártam.