az 1848 utáni helyzetről

1848. március 15.-e után Magyarország két lényeges taktikai hibát vétett:
-1848-ban a még erős abszolutizmust megtámadja (túl korán)
-1867.-ben dualizmus néven a már gyenge abszolutizmusba préseli be magát, ahelyett, hogy a környező kisnépek szabadsághősévé akarna válni. Saját érdekében-is.
Ennek az ellentmondásnak a "feloldása" csak hazugságtömeggel volt lehetséges.
Ez tette többek között lehetővé két olyan világháború kiszolgálását...
, mely igencsak messze volt a magyar érdekektől.
Ugyanilyen szervesfejlődés megszakadást él meg a mai nap az 1989-ig tartó puha vagy nem puha diktatúrától való elszakadás hiánya miatt a baloldal, pedig az ellenzékiség zömét kellene hogy kiadja. Gyurcsány Ferenc egyenesen Tisza Istvánhoz kezd hasonlítani, mikor eleve vesztes ügyek mellett kiáll. Most külföldre jár panaszkodni a bevándorlás segítéséért.
A nemzetállammá válással sokat szenvedett közép-kelet-európai országok nemrégiben kivívott szabadság-szintjeikhez ragaszkodni fognak. Számukra a vérükkel vívott szabadság-szint a nemzet.
Ezt fogják már szervesnek érezni. Egész Európa így alakult ki, bár a véráldozataik már messzebb vannak.
A globáltőke érdekei -néhány ember puszta gazdasági érdeke- egy diktatórikus világkormány  irányába mozdítaná Európát. Undorító módon  a szolidaritás mögé dugják puszta gazdasági számításaikat. Azon technikai
fejlődés igényeivel igazolják elképzeléseiket, mely fejlődések a továbbiakban nem fenntarthatók. A globáltőke érdekei nem teszik lehetővé a Föld valódi problémáival való szembenézést. A globáltőke maga vált ezzel funkciótlanná.
Ugyanakkor ebben a folyamatban végkép elvész az emberarcúság, helyére lép egy ellenőrizhetetlen
bürokratikus szakemberség. Ez alól az orvoslás sem kivétel.
Az új elképzelések, Új Paradigma, Új Kisérlet vezérelve lesz -pusztán logikailag végiggondolva-
a szervesség, az egyensúly (minden téren) figyelembe vétele. Csak a szervetlen fejlődéseknek lehet
túl nagy ökológiai lábnyoma. Csak az egyensúlytalanság vezet népeket saját érdekeik ellen.

Újra feltűnik Magyarország számára egy lehetőség, hogy vezetője legyen egy olyan folyamatnak
közép-kelet Európában, melynek célja a térség megerősítése. Szükség van e terület egyensúlyára, mert különben ismét kiszolgáltatottá válunk egy háborús uszításban.
Végiggondolta valaki, hogy miben különbözött a nyertesek és vesztesek társadalmi közérzete 1945 után a térségben?
Feltétlenül félniük kell tőlünk a szomszédainknak?
Tudjuk szereztek, de ez legyen az ő lelkiismereti kérdésük.
Ha nem kerül e térség egyensúlyba és ismét kiszolgáltatottá válik, sokkal de sokkal többet veszíthetünk.